image
image
image
image
image
image
image
image

Stabilitás és fejlődés: Ilyen lesz a város 2019-es költségvetése

A győri költségvetést februári közgyűlés tárgyalja. A főösszeg 56 milliárd forint lesz, amiből a fejlesztésekre mintegy 17 milliárdot terveznek…

 

A 2019-es városi büdzsé tervezetét Borkai Zsolt polgármester és dr. Fekete Dávid pénzügyekért felelős alpolgármester mutatta be szerdán. „Stabil város, stabil költségvetés.” – így jellemezte Borkai Zsolt a tervezetet, majd hozzátette, ahogy a korábbi években, most is az egyik kiemelt célkitűzése az anyagnak a város intézményrendszerének színvonalas működtetése, és erre mind a szociális, a nevelési, mind a kulturális intézményekben biztosított lesz a megfelelő forrás. A polgármester azt is elmondta, hogy a tervezet mintegy 17 milliárd forintot tartalmaz városfejlesztési célokra, vagyis a főösszeg közel egyharmadát fejlesztésre szánják. A beruházásokat a saját forrás mellett mintegy 3,5 milliárd forint értékben európai uniós pályázatok, illetve állami támogatás is segíti, hisz közel ötmilliárd forintból folytatódhat a Modern Városok Program elemeinek megvalósítása. Tavaly egyébként 53,5 milliárd volt a februárban elfogadott főösszeg, vagyis az idei 2,5 milliárd forintos nevekedést mutat. Borkai Zsolt hangsúlyozta, a nagyberuházások mellett kiemelt figyelmet fordítanak a lakókörnyezetek fejlesztéseire, a város élhetőségének továbberősítésére, is.

 

Mint minden költségvetés bemutatásakor, most is először a bevételi oldalt érdemes megnézni. A város fő bevételi forrását a helyi adók biztosítják, azok közül is kiemelt szereppel bír az iparűzési adó. Mint ismeretes, ennek mértéke 2018. január 1-től 1,6 százalékra csökkent, tehát a tavalyi volt az első év az új adókulccsal, és akkor 21,5 milliárd forint folyt be a kasszába. „Az idei büdzsében 22 milliárd forintos bevétellel tervezünk, vagyis bízunk a helyi vállalkozások további gyarapodásában és növekvő teljesítményében.” – jelezte a polgármester. Ahogy már lapunkban is beszámoltunk róla, a korábbi kétszeri adócsökkentés évente mintegy 5,5-6 milliárd forintot hagy a gazdaságnál, ami elősegítheti a versenyképesség növelését. A további adónemeket nézve építményadóból 3,4 milliárdot, gépjárműadóból 500 milliót, míg idegenforgalmi adóból 175 millió forintos bevételt tervez az előterjesztés. A bevételi oldalon jelentkező állami támogatás mértéke – amely főként kulturális és szociális területeket érint – 6,6 milliárd forint.

 

A kiadási oldalon nézzük a legérdekesebb területet, a fejlesztéseket! Bár a városi büdzsé számaiból nem egyértelmű, hiszen „csak” 515 millió forintot tartalmaz rá Győr költségvetése, a legnagyobb beruházásnak a vásárcsarnok fejlesztése nevezhető. Ez egyébként egy 3,5 milliárd forintos fejlesztés, ám európai pályázat révén sok tétel nem a városnál, hanem közvetlenül a Győr-Szol Zrt-nél jelentkezik. Ahogy arról többször is beszámoltunk, a régi, elavult vásárcsarnok helyén egy modern, a 21-ik század igényeit kielégítő piactér épül, ráadásul a közvetlen szomszédságában egy parkolóház is, amely a mintegy 300 férőhelyével komoly kapacitásnövekedést jelent a lakótelepi környezetben, így jelentősen oldja majd a vásárcsarnok körüli parkolási problémákat. A projekt keretében jelentős zöldterület-fejlesztés és a csarnok előtti tér megújítása is szerepel.

 

A költségvetés mintegy 2,5 milliárd forintot tartalmaz különböző útfelújítással kapcsolatos munkálatokra. – hangsúlyozta dr. Fekete Dávid. Az alpolgármester kiemelte, ebből egymilliárdot a csapadékvíz-elvezetési programra és kapcsolódó útrekonstrukciókra fordítanak, de közvilágítási fejlesztések is várhatók. Az útfelújítások tervezésekor a városrészek kiegyensúlyozott fejlesztését tartották szem előtt. Csak néhány ezek közül: az idén befejeződik az Újkapu utca felújítása, elkészül a Zechmeister úti járdafejlesztés, ahogy az Ormos utca – Új élet úti körforgalom is. Megtörténik a Pusztaszeri út felújítása és a Kör tér – Egressy körforgalom átépítése is. A legérdekesebbnek a Kámán Imre utcai gyalogos-kerékpáros felüljáró megvalósítása ígérkezik, amely az M19-es út felett ível majd át.

 

A győri önkormányzat évek óta folytatja intézményeinek felújítását, amelyben kiemelt figyelmet kapnak a nevelési intézmények. Tavaly számos óvoda újult meg, idén három bölcsőde felújítása kezdődik. A 800 milliós csomagban a Ménfőcsanaki, a Cuha utcai és a Zöld utcai bölcsőde is szerepel. Az intézményeknél maradva a Bezerédy-kastély felújítására 150 milliót, a Kálóczy téri nyugdíjas apartmanház energetikai korszerűsítésének első ütemére 140 millió forintot tartalmaz a büdzsé.

 

A polgármester a Modern Városok Programra is kitért, amely jelentős állami támogatással megvalósuló projekteket tartalmaz, az idei városi költségvetés pedig az állatkert fejlesztésére 1,4 milliárd forinttal, míg a kórházi parkolólemez építésére 2,3 milliárd forinttal számol. Mint tudjuk, az állatkerti bővítés már zajlik, míg a Győri Nemzeti Színház és a II. János Pál tér felújítása a régészeti feltárás és az előkészítés szakaszában jár. Az idén elindulhat a kórház parkolólemez kivitelezése, de több további projekt előkészítése is előrehaladott állapotban van. A strand vízi élményparkká fejlesztése kapcsán például a város kérte, hogy nyilvánítsák kiemelt beruházássá a projektet, ez a téma jelenleg a kormánydöntés előtt áll.

 

Az újvárosi rehabilitáció révén az elmúlt években már számos épület újult meg a városrészben, és ez a fejlesztés az idén mintegy 900 millió forintból folytatódik. Ide tartozik a Család- és Gyermekjóléti Központ újvárosi szolgáltatóházának építése is. Dr. Fekete Dávid az újvárosi rehabilitáció kapcsán megemlítette, a program sikerességét mutatja, hogy az állami, pályázati és önkormányzati forrásokból megvalósított beruházásokat egyre több magánerős fejlesztés követi, tehát a program egyfajta katalizátorként is működik.

 

Ahogy a korábbi években, 2019-ben is kiemelt feladat a város rendezettségének, tisztaságának fenntartása. Városüzemeltetési feladatokra ezért egymilliárdot szán a büdzsé, de ezen felül még 800 millió forintot a közterület rendezésekre, vagyis például zöldeterületekre, szökőkutak felújítására, öntözőrendszerek telepítésére, utcabútorok kihelyezésére.

 

A győri önkormányzat oktatási szolidaritási hozzájárulása 5,7 milliárd forint, a tömegközlekedés fenntartásához pedig mintegy 950 millió forintot biztosít. Az idei költségvetés tervezésénél összességében 740 millió forintos tartalékot képeztek, amiből 400 millió forint az általános tartalék. A tervezetet a jövő hét folyamán bizottsági szinten tárgyalják, a közgyűlés pedig február 25-én fogadhatja el Győr 2019-es költségvetését.