image
image
image
image
image
image
image
image

„Virágos Városunk Győr” 2018 helyi környezetszépítő verseny

Győr város lakosságának a szépen gondozott közterületek, a lakókörnyezetük igényes kialakítása iránti természetes igényéből merítve az ötletet, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét megszervezi a „Virágos városunk Győr ” környezetszépítő versenyt.

 

Szeretnénk, ha a mindennapjaink felelősségéből városunk polgárai még nagyobb részt vállalnának, közvetlen kör-nyezetük ápolásával és még szebbé tételével.

 

Győr városa tavaly nagyszabású faültetési  programot jelentett be, évente kb. 1000 db. új fát ültet el, illetve 2 új kiserdőt is létrehozott Bácsán és az Aranyparton, melyet idén is újabb 2 helyszínen követ. Továbbá a zöldterületeket jelentősen fejleszti, öntözőrendszereket telepít, s kb. 100.000 db. egynyári palántát is kiültet évente.

 

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a környezet és természetvédelmi szemléletformálás – a környezeti nevelés, a sze-lektív hulladékgyűjtésre irányuló tevékenységeken kívül, a lakosságot motiváljuk arra, hogy tisztán és rendezetten tartsák közvetlen környezetüket.

 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett versenybe magánszemélyek, lakóközösségek és üzletek jelentkezését várjuk, az alábbi kategóriákban:

 

- Családi ház,

-Társasház / Lakásszövetkezeti lakótömb,

- Erkély

- Üzletek teraszai.

 

A társasházak, lakásszövetkezeti lakótömbök esetében egy háztömb vagy legalább két lépcsőház lakóinak összefogása szükséges a jelentkezéshez.

 

A versenybe nevezni: 2018. április 27-tól május 30-ig lehet.

 

 

Nevezési lapot a Városháza portájáról, valamint letölthető INNEN.

 

A nevezést a Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztályára (II. em. 237.) kell eljuttatni, illetve megküldeni: 9021 Győr, Városház tér 1. címre. A borítékra kérjük ráírni: Virágos városunk Győr verseny.

 

Szakemberekből álló szemlebizottság áll fel, akik a zsűrizéseket helyszíni bejárás alkalmával 2018. június-július hónapokban végzik, az értékelő lapok kitöltésével értékelik a látottakat.

 

Díjazás, elismerés

 

Értékelés, eredményhirdetés: a versenybe benevezettek külön értesítést kapnak a pontos időpontról, melyre a Város-háza Dísztermében kerül sor, szeptember hónapban.

 

Családi ház kategória:

 

I.helyezett: Oklevél + Tábla + 150.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

II.helyezett: Oklevél + Tábla + 125.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

III.helyezett: Oklevél + Tábla + 100.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

 

Társasház/ Lakásszövetkezeti lakótömb:

 

I.helyezett: Oklevél + Tábla + 300.000,- Ft értékű vásárlási utalvány II.helyezett: Oklevél + Tábla + 250.000,- Ft értékű vásárlási utalvány     III.helyezett: Oklevél + Tábla + 200.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

 

Erkély kategória:

 

I.helyezett: Oklevél + Tábla + 75.000,- Ft értékű vásárlási utalvány II.helyezett: Oklevél + Tábla + 50.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

III.helyezett: Oklevél + Tábla + 25.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

 

Üzletek teraszai:

 

I.helyezett: Oklevél + Tábla + 300.000,- Ft értékű vásárlási utalvány II.helyezett: Oklevél + Tábla + 250.000,- Ft értékű vásárlási utalvány

III.helyezett: Oklevél + Tábla + 200.000,- Ft értékű vásárlási utalvány.

 

A versenybe benevezettek közül a kategóriák 1.-3. helyezettei az Önkormányzat által felajánlott díjakban részesülnek és az Önkormányzat által adományozott „Virágos városunk Győr 2018” tábla kihelyezésére jogosultak. A díjazottak a vásárlási utalványokat kertészeti eszközök, anyagok, növények beszerzésére fordíthatják, melyről kötelesek elszámolni.

 

A szemlebizottság javaslata alapján különdíjak kerülnek odaítélésre.

 

A versenybe benevezett összes jelentkező részvétele emléklap átadással kerül megköszönésre.

 

 

 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata