





A tanulásban és a köz szolgálatban látja a kiutat
A győri Kalányos Anita – roma származását büszkén vállaló fiatal - a Széchenyi István Egyetem szociális munka szakának nappali tagozatán huszonhét évesen, a múlt év őszén kezdte tanulmányait.
Az első félévet hármas tanulmányi átlaggal zárta. Tanulási törekvéseit a győri Szintézis Zrt. és a Széchenyi-egyetem anyagilag is támogatja. 2008. március 13-án, csütörtök 9.30 órától a Szintézis Zrt. székházának tárgyaló termében (9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 2.) Szabó István elnök-vezérigazgató és dr. Szekeres Tamás rektor tájékozódik Anita széchenyis tanulmányairól, terveiről.
Kalányos Anita a Rába Gimnázium esti tagozatán, majd a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában tanult, s ott érettségizett. 2004-től a Győri Gyermekvédelmi Központban dolgozik, jelenleg gyed-en van.
„Roma származású ember vagyok, s ennek minden szépségével és hátrányával találkozom. Éjszakánként azért tanultam, mert ebben látom az egyetlen kiutat. Remélem, megtalálom azt a munkát, ahol megfelelően tudom szolgálni embertársaimat.” – írta a tanév kezdetén dr. Szekeres Tamás rektornak.
Anita életútjának, terveinek részletes megismerése pozitív változást, költségtérítés mentességet hozott. A Szintézis Zrt. tavaly szeptemberben egy új számítógépet s hozzá internet csatlakozást ajánlott fel számára – számítástechnikai képzéssel együtt – a tanulmányok sikeres végzéséhez. – tájékoztatott Winkler Csaba az egyetem sajtótitkára.