





Adventi hangverseny és zászlóátadás
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán december 13-án, csütörtökön rendezték az Adventi hangversenyt és az ünnepélyes zászló-átadást…
A musor elején dr. Cseh Sándor dékán üdvözölte a vendégeket, akik először az Apáczai Zenekar koncertjét hallgathatták meg. Ezután dr. Faragó Sándor rektor mondott köszöntőt, aki az adventi időszak lelki tartalmáról beszélt.
A Győri Hittudományi Főiskola Halmos László Kórusának előadása után következett az ünnepélyes zászló-átadás. A város önkormányzata határozata értelmében Győr Megyei Jogú Város zászlóját adományozta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának és a Győri Hittudományi Főiskolának. A zászlókat Borkai Zsolt polgármester adta át.
Az ünnepélyes pillanat után folytatódott a hangverseny az Apáczai Csere János Kar Vegyeskara, Kovács Anna és a Nőikar előadásával. Az ünnepség végén köszöntötték Stefan Auberville német anyanyelvi lektort, valamint a nyugdíjba vonuló munkatársakat.