





Átadták a Fészek utcát
Június 21-én, szerdán adták át a Fészek utcát Nádorvárosban. Borkai Zsolt polgármester az átadáson elmondta, rendkívül fontosak a város számára azok a beruházások, amelyek az önkormányzat és a vállalkozói szféra összefogásával valósulhatnak meg.
A terület rendezésének kérdése 2003-ig nyúlik vissza, amikor a fejlesztés első üteme kezdődhetett. A második ütem 2004-ben indult a Kálvária út és a Babits Mihály utca között a rendezési tervnek megfelelően, amely egy háromoldalú megállapodás keretei között jöhetett létre, a győri Polgármesteri Hivatal, az INSZOL és a Tepee Kft. között.
A Fészek utcát a Tepee Kft. közérdeku kötelezettségvállalással készítette el, így számukra és az INSZOL Rt-nek építési telkek nyíltak meg, ahol önkormányzati bérlakások és értékesítésre készült lakások valósultak meg. Még két telek nincs beépítve, ott az INSZOL orvosi rendelőket és bérlakásokat, a vállalkozó pedig további lakásokat épít.
Dr. Dézsi Csaba András a terület önkormányzati képviselője az átadáson hangsúlyozta, Nádorváros ezen területe folyamatosan fejlődik. Kiemelte, azért is fontos az új út megvalósulása, mert az javítja a környék forgalmát, összeköti a Hold utcát és a Babits Mihály utcát.
Az avatáson Borkai Zsolt polgármester, Dr. Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő, és Horváth Zsolt, a Tepee Kft vezetője vágta át a szalagot.