





Az Európai Unió ifjúsági csúcstalálkozója élőben
Az eseményt az érdeklődők élőben követhetik webes közvetítés révén, mely március 25-én 8:45-től 13:30-ig tart majd.
Az EU alapító szerződésének 50. évfordulója alkalmából első alkalommal rendezi meg az Unió az Európai Ifjúsági Fórummal közösen az európai ifjúsági csúcstalálkozót. Az esemény, melynek az a város ad otthont, ahol a dokumentumot fél évszázada aláírták, a fiatalokat és az ifjúsági szervezeteket kívánja bevonni az Unió jövőjéről folyó vitafolyamatba.
Az előkészületek januárban kezdődtek: a küldöttek brüsszeli ülésükön úgy határoztak, hogy római megbeszéléseiken a következő hat kérdéskört tuzik majd napirendre:
* az EU-Szerződés jövője
* az európai szociális és gazdasági modell
* fenntartható fejlődés
* az EU szerepe globalizált világunkban
* demokrácia és civil társadalom
* fiatalok és oktatásügy.
Az előkészítő munka következő szakaszát az egyes uniós tagállamokban indított nemzeti vitafolyamatok jelentették.
A csúcstalálkozót hivatalosan március 24-én, szombaton nyitják meg. Az eseményen számos magas rangú politikus jelen lesz, így például Romano Prodi, Olaszország miniszterelnöke, Alejo Vidal-Quadras, az Európai Parlament elnökhelyettese, Margot Wallström, az Európai Bizottság elnökhelyettese és Ján Figel' oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős európai biztos.
A résztvevők munkacsoportokban fogalmazzák meg következtetéseiket és az Unió jövőjével kapcsolatos üzenetüket. Üzenetüket eljuttatják majd az Unió vezetőinek, akik a csúcstalálkozóval egy időben informális találkozó keretében emlékeznek meg az évfordulóról.
A csúcstalálkozón kerekasztal-megbeszélésekre is sor kerül, melyek révén a résztvevőknek módjuk nyílik nézeteiket az uniós intézmények képviselőivel közvetlenül megosztani. Az Európai Bizottság elnökhelyettese, Margot Wallström, aki maga is ellátogat a római rendezvényre, így fogalmazott: „A csúcstalálkozó egyedülálló alkalmat biztosít arra, hogy áttekintsük, merre tart a változó Európai Unió."
A kerekasztal-megbeszéléseket az érdeklődők élőben követhetik az interneten. A közvetítés március 25-én, vasárnap 8:45-től 13:30-ig tart majd (a közvetítés web-címe az alábbi linken elérhető).
További részletek:
http://europa.eu/50/news/article/070316_a_hu.htm