





Bábsziget a Vaskakassal
Igazán kalandosan érhet véget a nyár azoknak a gyermekeknek, akik ellátogatnak szeptember 6-án a Radóra a Bábsziget a Vaskakassal című rendezvényre.
A Bábsziget a Vaskakassal hagyományos programnak számít a gyermekes családok körében, hiszen nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Radó-szigeten.
Szeptember 6-án 10 órakor veszi kezdetét a mulatság, kakasszótól-kotkodácsig, ahogy ezt évek óta megszokták a gyerekek. Bábeloadások, játszóházak, különleges játékok várják a Győrkőcöket, akik élményekben gazdag utazást tehetnek a 2009/2010-es évadban műsorra kerülő mesék világában. Többek közt felpróbálhatják Csipkerózsika ékszereit, játszhatnak nádsípon, vagyis igazi Varázsfuvolán, láthatnak mézescsuprokat, melyeket Micimackó hagyott el és készíthetnek igazi zoknimacskákat is, hogy hazavihessék a Repülési lecke kezdőknek című mese „hősét”.
A következő előadások kerülnek terítékre:
-Vaskakas meglepetés koncert!
-Vándormuzsikus – Gulyás László
-Grim(m)aszok – Figurina Bábszínház
-Vitéz László – Pályi János
-Zsiga föstő fest – Tintaló Társulás
Játékok:
Felhővadászat – Tintaló Társulás
Tegergőtér – Izgalmas szerkezetek, szórakoztató feladatok kicsiknek és nagyoknak (részletes leírás csatolva)
„Az idén visszaköltöznek a Radó szigetre a vigyorgós bábok, a jókedvű bábosok, hogy egy bárányfelhőbodorítós, parádés napot töltsenek együtt a színes sokadalommal. Bábelőadások, játékok, játszóházak kakasszótól kotkodácsig”