





Bemutató: Lemosták a falfirkákat
A belvárosban tartották annak a technológiának a bemutatóját, amelynek segítségével sikeresen eltávolíthatók a falakról a graffitik, és a díszburkolatról az egyéb szennyeződések…
Németh Zoltán alpolgármester a bemutatón elmondta, a város köztisztasági programja keretében arra is keresték a megoldást, hogyan lehetne megszabadítani a falakat a firkáktól, illetve az egyéb szennyeződésektől. Idáig hatékony módszert erre nem találtak, ám jelentkezett egy cég, amelynek állítása szerint birtokában van az ehhez szükséges technológia. Az alpolgármester kifejtette, lehetőséget kívánnak adni a cég számára, hogy bemutassa a technológiát. Amennyiben ez sikeres, a későbbiek során alkalmazzák a technikát.
Varga Balázs a kft. vezetője elmondta, a hatásos szer segítségével nem csak a falfirkák, de a Baross úton található – nem túl esztétikus – betaposott rágógumik tömkelege is eltávolítható. A beszámoló után a gyakorlatban is bemutatták a folyamatot, amelynek során a falfirkákat különböző felületekről – így téglafalról, üvegről, márványról és vakolatról is lemosták.