image
image
image
image
image
image
image
image

Birtokba vette új próbatermét a Győri Balett

Elkészült a társulat új próbaterme a tavaly télen átadott Árpád Parkolóházban. Az önkormányzat beruházása méltó ajándék az idén 40 éves Győri Balett számára, a mintegy 400 négyzetméteres létesítményt a legmodernebb technológia jellemzi.

 

„Ennél nagyobb ajándékot egy társulat sehol a világon nem kaphat!” – ezekkel a szavakkal mondott köszönetet Kiss János, a Győri Balett igazgatója az új próbateremért, amelynek hivatalos átadását nem sokkal az április 29-i Tánc Világnapja előtt tartották. Habár a West Hungária Bau Kft. és az Euro Generál Zrt. konzorciuma kivitelezésében épült Árpád úti parkolóház európai uniós pályázat segítségével valósult meg, maga a próbaterem az önkormányzat 186 millió forintos támogatásával készülhetett el. A létesítmény földszintjén összesen mintegy 400 négyzetméteres területen épült meg az új próbahelyiség, amiből a próbaterem 223 négyzetméter nagyságú, ehhez kapcsolódnak a kiszolgáló létesítmények, mint a férfi és női öltöző, balettmesteri helyiség, teakonyha, mosókonyha, raktár, vizesblokk.

 

„A Tánc Világnapja Győr életében különös jelentőséggel bír, hiszen városunk a magyar kultúra, azon belül pedig a magyar táncművészet egyik fellegvára. Ennek a pezsgő táncéletnek nemzetközi hírű zászlóshajója a Győri Balett. A társulat ráadásul idén negyven éves, tehát többszörösen is van okunk az ünneplésre.” – fogalmazott az ünnepségen Borkai Zsolt polgármester. Hozzátette, a Győri Balett a város életének szerves része, és minden jelentős eseményen jelen van, együtt lélegzik a várossal, amelyet a nemzetközi porondon is népszerűsít világszínvonalú művészeti teljesítményével. A városvezető utalt arra is, hogy az együttes lehetőségei a jövőben tovább bővülnek, hiszen a Modern Városok Program keretében a Győri Nemzeti Színház épülete is megújul, amely a színház és a balett társulatának, valamint a közönségnek is 21-ik századi körülményeket teremt majd.

 

„Győr egy lépéssel az ország előtt jár, és sokan követik számos területen városunk példáját. Erre a városra a dinamikus fejlődés a jellemző, kívánom, hogy ez a fejlődés folytatódjon a jövőben is.„ – hangsúlyozta Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, győri országgyűlési képviselő, akit családi szálak is a társulathoz kötnek. Mint mondta, a Győri Balett egy igazi közösség, akiktől többek között alázatot, elszántságot, az egymásért való tenni akarást is meg lehet tanulni.

 

„Személyes tapasztalatom, hogy Európában három dolgot biztosan tudnak Győrről. Ismerik annak gazdaságát, élén az Audi gyárral, tisztában vannak rangos sportéletével, nevesítve az Audi ETO KC-val, és tudják, hogy Győr a kultúra városa, ahol a magas művészetet képviselő Győri Balett tevékenykedik.” - mondta Simon Róbert Balázs, győri országgyűlési képviselő, aki hozzátette, a tartós minőségi teljesítményhez a tehetség és a rengeteg munka mellett a megfelelő körülmények is szükségesek, amit Győr biztosít.

 

Kiss János meghatódottan beszélt a fejlesztésről. „Negyven éve vagyok a Győri Balett tagja, és az egész életem egy megvalósult álom.” A Győri Balett igazgatója hozzátette, ez a város valóban példaként szolgálhat az országban, amit ez a beruházás is bizonyít, ahol a legfőbb mérce a minőség volt.

 

A terem különlegessége, hogy a nagy teljesítményű légcserélő berendezések és légkondicionálók mellett speciális hűtő álmennyezetet építettek, amely hűtőfolyadék keringetésével biztosítja hőmérséklet szabályozását. A próbahelyiség szálcement erősítésű fala hangelnyelőkkel szerelt burkolatot kapott. Az utcára néző fóliázott üvegfalak ugyancsak hangszigeteltek. A próbaterem aljzatában padlófűtés fut, a padozat speciális szerkezetű, több rétegből áll, a legfelső réteg pedig egy olyan balett szőnyeg, melyet világ számos vezető balett társulata is használ. A negyven éves Győri Balettnek Borkai Zsolt polgármester adta át a termet, és kívánt hasonló sikerekben és emlékezetes pillanatokban gazdag következő negyven esztendőt.