Borkai Zsolt polgármester ünnepi beszéde

Hölgyeim és Uraim, tisztelt ünneplő közönség!

„A múlt a jövendőnek tükre.”  Hangzott el Kossuth Lajostól azokon a napokon melyek minden évben újra születnek szívünkben.

Ha kérdést intéznénk itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, nagy többségük gondolkodás nélkül fogja rávágni: március 15-e. Szép dolog ez! Ezt az ünnepet tehát minden magyar, minden rendszer, a legkülönbözőbb politikai irányzatok, mozgalmak és pártok, a legkülönbözőbb gondolkodású emberek vallják magukénak.

1848. március 15-én felemelte szavát a nemzet, s a korhadt rend kártyavárként omlott össze.

Az 1848–49-es hősöknek a nevét csak töredékében olvashatjuk a könyvekben. Azt azonban tudnunk kell, hogy a szabadságot nem egy arctalan tömeg vívta ki. A szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró egyének teremtették meg. A polgári forradalom lehetőségét az emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak. Ők tetteikkel bebizonyították, hogy bár „egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”. A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk.

Ez teszi ma is aktuálissá Petőfi szavait:
„Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon!”

A mi hazánk Magyarország, közvetlen pátriánk pedig Győr. Az itt élő emberek számára éppoly fontos volt az évszázadok során a függetlenség és a szabadság kiharcolása, ahogy valamennyi honfitársunknak a Kárpát-medencében.

 „A remény hal meg utoljára!” – szoktuk mondani. Hogy ez mennyire igaz, az abból is látszik, hogy március közepén minden évben újra meg újra feltuzzük a kokárdát, a nemzetiszínu szalagból készített bokrétánkat. Pedig a forradalomnak már vége, a harcot ott akkor a csatamezőn elvesztettük. És mégis, évről évre átgondoljuk elődeink tetteit. A forradalom minden évben újra és újra megszületik a szívünkben. Belegondolunk, hogy milyen nagy bátorság volt egy régi és erősen megkopott, de nagy hatalmú és erős politikai rendszer ellen fellázadni. 

 „Az élet célja, a küzdés maga". Ezért március idusa jelképezi számunkra azt a reményt, hogy minden zsarnokság megroppantható. Március idusa mutatja meg számunkra, hogy bármennyire is véglegesnek és szilárdnak tunik egy ország uralkodó hatalmi berendezkedése, akkor is fordulhat a kocka. 

 Amikor feltuzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, akkor és ott, abban a reménytelennek tunő helyzetben.

Van mit tanulnunk… És van mit átadnunk az utánunk jövőknek, a fiatalabbaknak!

Mert amikor feltuzzük a kokárdát, akkor ezt nemcsak büszkeséggel tesszük, hanem erős reménysugárral is a szívünkben. Mert reméljük, hogy azt a lelkesedést – ami mozgatója, motorja minden forradalomnak, így az 1848–49-es szabadságharcnak is –, azt a lelkesedést szerezzük vissza, éljük át újra a kituzött kokárdával. Amikor kokárdát tuzök a gyerekeim ruhájára, és elmondom nekik, hogy ezt most viselni kell, akkor azt remélem, hogy bennük is tovább él egy kicsi a forradalom lángjából.

Tisztelt ünneplő közönség!

„Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő” – mondta Széchenyi.

Egységesen és meghatározó erővel csak egy nemzet léphet fel. Nemzetté pedig a közös haza szeretetével válunk. Ha mindannyian – akik itt élünk, itt ünnepelünk közösen – egyformán és egységesen szeretjük ezt az országot, országrészt, benne a saját falunkat, az erdőket, mezőket, és földeket, a szomszédos gyümölcsösöket és a faluszéli halastavat a környező hegyekkel. Ha elhisszük, hogy létezik egy felsőbb erő, amely képes forradalomra szólítani, nem nézve, hogy ki székely, cigány, szláv, német, szerb vagy magyar. Közös a haza és a nemzet, amelyhez tartozunk. Ebben rejlik a mi erőnk, hazánk, nemzetünk ereje. És ebből fakad a hazaszeretettünk.

Ha a jelent a múltból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövőtől! Erre tanít minket Széchenyi István, és erre tanít minket az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat a magyar nemzet, és Győr polgáraiként, büszkén „nézhetünk a múlt tükrébe”, és erőt meríthetünk belőle a jövő nagy kihívásaihoz.

Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. Ebben segít minket minden évben újra meg újra a megemlékezés a szabadságharcra, március 15-re és annak hőseire. Ez ad értelmet az ünnepségeknek, a koszorúzásoknak, a közös és békés elmélkedésnek.

Megjósolta ezt már két nappal a forradalom kitörése után Jókai Mór, aki a következőket mondta:

„Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira”

Úgy legyen, és így maradjon a jövőben is! – válaszolhatjuk közel 160 év elteltével mi Győriek is Jókainak.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Köszönöm a figyelmet!

Borkai Zsolt polgármester