Borkai Zsolt polgármester megemlékezése
„Szabadok voltunk. Ideig-óráig csupán, de megtapasztaltuk azt a mámorítóan boldog és felemelő érzést, mely más népeknek oly természetes, mint az eső vagy a napfény. A magyar nemzet szabad lett, arra a néhány csodás napra ugyan, de büszke volt, és nem rab!”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Győriek, Kedves Emlékező Közönség!
Az előbbi sorok egy 56-os forradalmár naplójegyzeteiben olvashatók. Olyan szavak, amelyeket egy szabadnak hitt ország szabadnak vélt polgára írt. Megérintette őt az a csodálatos tudat, hogy talán nem egy anyagilag kiszolgáltatott, idegenek által megszállt, öntudatában is lerombolt országban kell a hátralévő életét leélnie.
Sajnos szabadsága, a diktatúra leverésébe vetett hite valóban csupán néhány napig tarthatott, mégis, úgy áll előttünk ő és társai, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei, mint akik nyertek, akik nagy győzelmet arattak az évtizedes szellemi és fizikai terror felett.
Október 23-a a magyar történelemben a győzelem és a diadal napja. Valójában nem levert forradalmat, hanem egy sikerrel megvívott küzdelmet idézhetünk meg ilyenkor. Azt a küzdelmet, amelyet mi, magyarok a szocializmus és a szovjet megszállás ellenében a szabadság és a nemzeti függetlenség zászlója alatt vívtunk.
Hosszú harc volt ez, melynek első, fájdalmas állomása 1956. Hosszú, fájdalmas harc volt ez, de végül, 34 év múltán, a rendszerváltoztatáskor, Magyarország újjászületésekor beteljesedett Márai Sándor versének jóslata: "Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből."
Azért jöttünk ma össze, hogy hálánkat és köszönetünket kifejezve közösen hajtsunk fejet a szabadságharc mártírjai, és a ma is közöttünk élő hősei előtt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt mondják, a magunkfajta fiatalemberek még nem is éltek 1956-ban, így nem is lehet közünk hozzá. Azt hallani, hogy a fiatalok forrófejűek és önzők, csak az érdekli őket, hogy a betevő szórakozásuk meglegyen.
Azt is mondják, az átlagembernek elege van 1956-ból, nem érdekli a politika. Azt mondják, így volt ez mindig is, a gyárakban és a kórházakban dolgozókat, az iskolákban tanítókat csak a saját boldogulásuk foglalkoztatja. Köszönik, nem kérnek az 1956-os ünnepekből, az emelkedett gondolatokból, az országos ügyekből. 1956-ban a fiatalok és a munkások megcáfolták ezt a vélekedést. Az egész világ megtudhatta: a fiatalok élesen látnak, élesen gondolkodnak, és élesen fogalmaznak, s a fiatalokon bizony megfordulhat a világ.
A munkások a bérek emelésével és a családok megsegítésével együtt követelték: a hatalom számoljon el, az ezeréves nemzeti múltat és hagyományokat tartsák tiszteletben.
Vasmunkások írták: "Mi nem akarunk többé mindent megszavazó és mindent eltűrő tudatlan tömeg lenni!" Lehet, hogy a ma élő fiataloknak és munkásoknak nincs személyes emlékük a forradalomról. Ám a szívekben ma is ott van elültetve, fájdalmasan és mélyen: nem akarunk tudatlan tömeg lenni!
Különösen most nem, amikor körülnézve azt látjuk, minden veszít az értékéből, süllyed, csökken, apad és fogy. Ma, amikor gyors észjárásra, biztos tudásra, és higgadt határozottságra van szükség, nem lehetünk tudatlan tömeg!
Kedves Győriek, Tisztelt Barátaim!
Az ünnep üzenet. Benne feltárul a történet, megszólal a tapasztalat, felfokozódik a figyelem. Az ünnep felemel és megtisztít. Ilyen nap a mai, mert
Egy szemtanú, egy résztvevő, átmentette nekünk. Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel:
"Bármennyire hihetetlennek tűnik is, én láttam a szabadságot. A szabadságot, a maga tökéletes, hibátlan szépségében. Ott járt-kelt az emberek között, 1956 őszén Budapesten a Kossuth téren és a Corvin közben, Mosonmagyaróváron a határőrlaktanya előtt, Győrben a börtön bejáratánál. Sorban állt a boltok előtt, ahol kenyeret osztogattak; leült a családi asztalokhoz, mikor eljött az étkezés ideje; megjelent a hivatalokban, a füsttől ragacsos pályaudvarokon, a kocsmák bánatos fémpultjainál, s mi jövetelekor felálltunk és nemzeti himnuszunkat énekeltük!" Így írta az emlékező.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1956-ban a szabadság megérintette a szíveket. Ráébredtünk, a szív nem csak dobogni tud valamiért, vagy sajogni, ha fájdalma van, de látni is, ha engedjük. És ha a szívek kitárulnak, akkor többé nem csak a szemünkre hagyatkozhatunk.
A magyarok 1956 őszén nem a szemüknek hittek. Ha a szemüknek hittek volna, akkor csupán egy rongyokba öltöztetett országot látnak, szovjet megszállókkal és a hazugság mindent elborító, nyúlós pókhálójával. Ha a szemüknek hittek volna, akkor csak a gondok redőit látták volna az arcokon, a reményvesztettség zavaros és felkavart tükrét a szemekben, ernyedt megadást a mozdulatokban.
De ki tudták tárni a szívüket, és meglátták, hogy létezik egy másik, egy szabad, független és gyarapodó Magyarország. Igen, létezik egy másik Magyarország, ahol az emberek nem rettegnek a besúgástól, hanem bizalommal fordulnak egymás felé. Nem irigység, hanem a másik sikere feletti öröm, nem az osztályharc, hanem a szeretet tölti el a lelkeket.
Meglátták, és többé nem akarták tudomásul venni a sanyarú életet, ami osztályrészül jutott. Megértették, hogy abba a másik Magyarországba el lehet jutni, azt a másik Magyarországot fel tudják építeni. Megértették: ha sok millió ember szabadságát összekötjük, akkor a szétfutó személyes gondok fölé emelkedhet a közös cél, amely egyesít bennünket. Ez a roppant erő képessé tesz minket arra, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat.
Megértették, hogy a szabadság összeköt bennünket.
Nem először történt ez meg a magyarokkal, kedves barátaim! Így lehetett mindig, a nagy elrugaszkodások idején, amikor világ csodájára, néhány év alatt más népek évtizednyi útját jártuk be. Így lehetett Mátyás király idején, a reformkorban, a kiegyezés és a második világháború után is. Mert mindig, a legkilátástalanabb időkben is van egy másik Magyarország, amit a szívünkkel láthatunk, és ha meglátjuk, feltámad.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma, amikor 1956 hőseire emlékezünk, nyitott lélekkel, nyitott szívvel fogadjuk az akkori álmodók üzenetét. Álmok álmodói voltak ők, a mi álmunkat álmodták. A független, a szabad, az anyagilag nem kiszolgáltatott, a politikusai által nem agyongyötört, a felemelt, a büszke és erős Magyarországot. A mi álmunkat álmodták, amikor nemzeti összetartozásról, a fiatalok boldogulásáról, az idősek megbecsüléséről, minőségi oktatásról és egészségügyről, az erkölcsi értékek megszilárdulásáról álmodtak.
Nekünk az a feladatunk, hogy az 1956-os hősökhöz hasonlóan mindent elkövessünk azért, hogy az álmok valóra válhassanak. Őket tankok, fegyverek, egy elnyomó hatalom minden ereje választotta el attól, hogy változtassanak a sorsukon. Minket már csak egy karnyújtás!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Megosztás:
