





Díjeső a Konzisok Országos Hegeduversenyén Győrött
A győri Richter János Zenemuvészeti Szakközépiskola – a Széchenyi István Egyetemmel együttmuködve – az elmúlt hét végén rendezte a XIII. Bárdos Alice Országos Hegeduversenyt. Perényi Eszter hegedumuvész, egyetemi tanár a zsuri elnökeként a verseny legnagyobb értékének a győri konzervatórium és a Széchenyi-egyetem együttdolgozását, a verseny magas színvonalát, kiváló szakmai és technikai hátterét tartotta. A zsuri döntése alapján a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Zenei Alapítványa által felajánlott 100 ezer forintos fődíjat Homoki Gábor, a váci Pikéthy Tibor Zenemuvészeti Szakközépiskola tanulója vehette át. Felkészítő tanárai Tóth Judit és Dénes László, zongorakísérője Balaskó Mária voltak.
Az I. korcsoport - 9-10. osztály - két első díját a budapesti Bartók Béla Zenemuvészeti Szakközépiskola diákjai, Gyenge Júlia (felkészítő tanára Sós Natasa és Sakai Yumikó zongorakísérő) ésKiss Vilmos Tibor (tanárok: Petőfi Erika és Frideczky Katalin) vehették át. III. díjas lett a győri Ilosfai Csenge (tanárok: Molnárné Svikruha Márta és Fellegi Melinda), aki a Richter János Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja. Szintén III. díjat kapott a debreceni Kodály Zoltán Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja, Tuzson Edina (tanárok: Versánszky Ildikó és Bojti Eszter).
A II. korcsoportban - 11. osztályosok - Lakatos Enikő (tanárok: Rónaszéki Tamás és Sakai Yumikó), a fővárosi Bartók Béla Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja lett az első helyezett. A második helyen a veszprémi Revoczky Ottilia (tanárok: Czingili Zsuzsanna és Bakayné Meh Okszána), a Dohnányi Ernő Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja végzett.
A III. korcsoportban - 12-13. osztályosok - Gyenge Tibor (tanárok: Gyenge Tibor és Müller Ilona), a szombathelyi Muvészeti Szakközépiskola diákja lett az első. Szintén az első helyen végzett Homoki Gábor (tanárok: Tóth Judit, Dénes László és Balaskó Mária), a váci Pikéthy Tibor Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja. Harmadik helyezést ért a budapesti Wunderlich József (tanárok: Rónaszéki Tamás és Sakai Yumikó), a Bartók Béla Zenemuvészeti Szakközépiskola diákja.
A hegeduverseny legjobbjainak cégek, intézmények értékes különdíjakat, tárgyjutalmakat ajánlottak fel. Az Editio Musica Budapest Zenemukiadó kottacsomagját vette át Gyenge Júlia, Kiss Vilmos Tibor és Lakatos Enikő. A Hangszertár Kft. Irastro típusú „Evah Pirazzi” húrkészletét Lakatos Enikő kapta. Benkő Szilárd győri hangszerkészítő mester által felajánlott „Schäffner” mestervonót Gyenge Tibor vehette át. A Hungaroton Record cd-ket ajánlott fel a korcsoportok legjobbjainak. A díjazottak: Gyenge Tibor, Kiss Vilmos Tibor. A cég zongorakísérői különdíjait Balaskó Mária, Sakai Yumikó és Frideczky Katalin muvésztanárok kapták. A Fidelio Média Kft. tárgyjutalmát Lakatos Enikő, Gyenge Júlia és Homoki Gábor diákok vehették át.
A Magyar Zenemuvészek és Táncmuvészek Szakszervezete a legeredményesebb felkészítő tanároknak - Rónaszéki Tamásnak, Sós Natasának és Gyenge Tibornak - zsurizett festményeket adományozott.
A „Halász Alapítvány” felkészítő tanári díját S. Dobos Mártának (Vántus István Gyakorló Zenemuvészeti Szakközépiskola, Szeged) adományozta a zsuri. A győri Richter János Zenemuvészeti Szakközépiskola 30-30 ezer forintos vásárlási utalványát Kiss Vilmos Tibor, Gyenge Júlia, Lakatos Enikő és Gyenge Tibor kapták. Revoczky Ottilia teljesítményét 20 ezer forintos „Richter” könyvutalvánnyal ismerte el a zsuri. Czingili Zsuzsanna, Petőfi Erika, Dénes László és Tóth Judit sikeres felkészítő tanári munkájáért 15 ezer forintos könyvutalványt vehetett át.
Tuzson Edina, Ilosfai Csenge, Wunderlich József diákok és két felkészítő tanár, Versánszky Ildikó és Svikruha Márta munkájáért a zsuritől 10 ezer forintos könyvutalványt kapott.
Csorba Rózsa, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola volt igazgatója 20 db zenei könyvet ajánlott fel Bárdos Alice-ról. A zsuri döntése alapján Tuzson Edina, Biczó Bernadett, Gyenge Júlia, Ilosfai Csenge, Kiss Vilmos Tibor, Osztrosits Éva, Revoczky Ottília, Lakatos Enikő, Várkonyi Zsófa, Wunderlich József, Gyenge Tibor, Homoki Gábor diákok, Rónaszéki Tamás, Sós Natasa, Gyenge Tibor, Czingili Zsuzsanna, Petőfi Erika, Tóth Judit, Versánszky Ildikó felkészítő tanárok kapták a zenetörténeti muvet. Szecsődy Ferenc hegedumuvész, szegedi egyetemi tanár, zsuritag a IV. Szegedi Nyári Muvészeti Akadémiára szóló meghívást adott át Tuzson Edinának. A Hubay Társaság 20 ezer forintos díját Kiss Vilmos Tibor kapta. - számolt be Winkler Csaba az egyetem sajtótitkára.