Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu!

×Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu
image
image
image
image
image
image
image
image

Drogfelmérés Győrben

A fiatalok egyharmada próbálta már ki a kábítószert. – hangzott el a témában szervezett győri konferencián.

 

A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), az önkormányzat illetve a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szakigazgatási Szervének együttműködésével végezte el azt a kutatást, amelyben több mint 1500 13-20 éves fiatal vett részt. Ebből kiderül, a cigarettát a fiatalok közel kétharmad része próbálta már, 18 százalékuk rendszeres dohányos, amely közelít a felnőtteknél jelentkező arányhoz. Szomorú adat, hogy a fiatalok 87 százaléka fogyasztott már életében 1-2 kortynál több alkoholt, amit átlagosan 13 éves koruk környékén tettek meg. 70 százalékuk volt már legalább egyszer részeg 15 éves koruk előtt. Az illegális drogok esetében a kipróbálási arány 31,5 százalék, ennek egyharmada egyszer-kétszer, másik egyharmada maximum tíz alkalommal, míg harmadik harmada rendszeres fogyasztónak számít. A dohányzás esetében a lányok, az alkoholfogyasztás esetében a fiúk a veszélyeztetettebbek, míg a kábítószer esetében nincs markáns eltérés. A kilencvenes évek közepén a kipróbálási arány hét százalék volt, de bizakodásra adhat okot, hogy a 90-es évek második felében történt ugrásszerű emelkedés után a növekedés mértéke lassult, az öt évvel ezelőtti adatfelvételhez viszonyítva pedig ma már stagnál, vagyis az egyharmados arány körül megrekedni látszik. A tiltott drogok közül első helyen szerepel a marihuána, második helyen ennek szintetikus, designer drog változata, ezután pedig az altatók és nyugtatók orvosi rendelvény nélküli szedése következik. – a kutatás eredményeit Burkali Bernadett szociológus, a Népegészségügyi Hivatal Egészségfejlesztési Osztályának osztályvezetője mutatta be a városházán rendezett Egyedül nem megy című konferencián. Az előadó figyelmeztetett arra, hogy a szocializációhoz szükséges normák elsajátításának legfontosabb színtere a család, ezért a családi környezet alakulása a szerfogyasztás szempontjából jelentős védő- és kockázati tényezőket is hordoz, de természetesen a barátok is nagy hatással vannak a fiatalokra.

 

Győr egyébként az egyetlen magyarországi város, amely húsz évre visszamenőleg rendelkezik összehasonlítható adatokkal. A mostani már az ötödik adatfelvétel volt a sorban, amelynek tapasztalatai az új városi drogstratégiát is megalapozzák majd.

 

 

Miklósyné Bertalanfy Mária a városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alelnöke a konferenciával kapcsolatban elmondta, az egy egyéves folyamatra tesz pontot. Akkor kezdődött el ugyanis az a szoros együttműködés az oktatási, szociális, egészségügyi intézmények, igazságügyi és rendészeti szervek között, amelynek célja olyan eljárási rendek kidolgozása volt, amelyek a családi problémák feloldása, a szenvedélybetegségek kezelése, valamint a bűnmegelőzés témakörében nyújtanak segítséget a szakembereknek. Ezeket a konferencia után egy kiadványban is összefoglalják, de az együttműködés rendszeres esetmegbeszélésekkel is folytatódik a gyakorlatban megjelenő új problémák megfelelő kezelése érdekében.