





Értékes eszközökkel gyarapodott a kórház
A
Borkai Zsolt polgármester az átadáson elmondta, az önkormányzat felelősséget érez a kórház iránt, hiszen a kórház szolgáltatásait igénybe vevők jelentős hányada győri. Ezért a város erejéhez mérten továbbra is támogatja az intézményt.
Szakács Imre, a megyei közgyulés elnöke hozzátette, örül, hogy megvalósulhatott ez a jelentős beruházás, de érzései vegyesek, mert címzett támogatás hiányában nem tudni, mikor lesz lehetőség újra ilyen volumenu eszközbeszerzésre.
Dr. Varga Gábor főigazgató köszönetet mondott a megye és a város vezetőinek a támogatásért, amelynek révén régóta várt eszközök kerülhettek Győrbe, és amelyek jelentősen javítják az ellátás színvonalát.
A rendelkezésre álló forrás a sürgősségi ellátást javító és a képalkotó diagnosztika fejlesztését szolgáló orvosi berendezések, eszközök beszerzését tette lehetővé. Az amortizálódott eszközpark fejlesztése - a szakmai minimumfeltételek biztosításával - a minőségi betegellátást szolgálja. Az új muszerek jelentősen megkönnyítik az orvosi döntések meghozatalát, különösen sürgősségi és diagnosztikus esetek ellátásánál.
A Központi Anaeszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály egy korszeru vérgáz analizátor berendezéssel bővült, amely gyorsabb, pontosabb és részletesebb értékeléssel segíti az intenzív-ellátást. A három darab transzport defibrillátor készülék nem csak az újraélesztést, hanem a betegszállítás alatti monitorozást is lehetővé teszi.
A hét darab betegőrző monitor segítségével az intézményben muködő szubintenzív részlegek munkája vált korszerubbé. Az EKG készülékek a 12 csatornás megfigyelést még három részlegen biztosítják. A betegmelegítő szett alkalmazása az intenzív betegellátás területén elengedhetetlen, hasonlóan a transzport lélegeztető egység alkalmazása, mely az osztályok közötti betegmozgatás megkönnyítését és az ellátás magas színvonalát biztosítja.
A pulmonológiai ellátás megkönnyítése érdekében szereztek be egy terápiás fiberbronchoszkópot, amely alkalmas az ultrahang szondák és endo-therápiás tartozékok bevezetésére. Hajlékonysága kiváló, nagy fényereju, intenzív ellátásra, intubációra alkalmas, ezáltal teljes megoldást kínál a terápiás bronchoszkópos beavatkozásokhoz.
Az eszközök közül kiemelten nagy értéket képvisel az a két ultrahang készülék, amelyek magas színtu vizsgálati paraméterek rendelkeznek. Az egyik berendezés a radiológai osztályt segíti. A másik készülék a nőgyógyászati ultrahangvizsgálatok legkorszerubb technikáival, - immár az intézmény szülészeti-nőgyógyászati osztályán is elérhető - 4 dimenziós képalkotó eszközével segíti elő a nőgyógyászati, magzati vizsgálatok pontosabb és precízebb elvégzését.
A diagnosztikus egységek amortizálódott eszközparkját egy mobil röntgen készülékkel és egy komplett röntgenfelvételi hellyel fejlesztették.