ETO ünnep: Borkai Zsolt polgármester köszöntője

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves meghívott vendégeink!

Kell egy csapat! Ugyan ki ne ismerné ezt a szállóigévé vált mondatot, amelyet Minarek Ede mosodás, a Csabagyöngye futballcsapatának minden áldozatra kész, a labdarúgás iránt a végletekig elkötelezett tulajdonosa jelentett ki a mára klasszikussá vált Régi idők focija címu filmben.

Mert Minarek Ede tudta, hogy a futball több egyszeru játéknál. A futball egy életérzés, a futball olyan élmény, amely összekovácsolja az embereket, kicsiket és nagyokat, szegényeket és gazdagokat. Futball nélkül lehet élni, de minek – valahogy így szólhatott a hitvallása az esendő, sokszor ügyetlenkedő, de tiszta szívu, elkötelezett mosodásnak.

Mert bizony, kell egy csapat. Ez a felismerés motiválta a játékosokat, a vezetőket és a szurkolókat Győrben is, amikor 1981-ben a Rába ETO-nál elkezdődött a munka. Elkezdődött egy csapat építése, amelyről akkor még senki sem tudta, hogy a magyar labdarúgás történelemkönyvének aranylapjain emlegetik majd ezt az időszakot.

Elkezdődött egy olyan együttes szervezése, amelynek minden egyes játékosát ma is élő legendaként emlegetik a szurkolók. Az idősebbek azért, mert újra átélhették egykori kiváló győri sikerek érzését, a középkorúak azért, mert hosszú időre felejthetetlenek maradnak számukra a bajnoki aranyéremig vezető út hazai és idegenbeli állomásai, a fiatalabbak pedig azért, mert nem láthatták a magyar labdarúgás csúcsán kedvenc csapatukat, csak olvashattak a sikerekről, amelyek sajnos azóta nem ismétlődtek meg.

Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves sportbarátaim, a Rába ETO történelmet írt.

Mert lett egy csapat! Kovács, Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar, Póczik, Hannich, Burcsa, Szabó, Szentes, Hajszán és a többiek. És volt egy varázsló, akarom mondani egy mágus ennek a csapatnak az élén, akit Verebes Józsefnek hívtak.

Ezek a kiváló sportemberek elérték azt, hogy negyedszázada igazi futball-láz tombolt Győrben. Újra sikk volt ETO-meccsekre járni, mert fényesen ragyogott az ETO csillaga. Hétről hétre roskadásig megteltek Közép-Európa legszebb stadionjának lelátói, átlagban 17-18 ezer néző szurkolt a csapatnak, amelynek a találkozóira nemcsak Győrből, de a határon túlról és számos más városból is szép számmal érkeztek a focikedvelő nézők. Mert tényleg élmény volt ETO-mérkőzésekre járni, mert valóban ünnep volt minden perc, amikor az ember nyomon követhette ennek a fantasztikus bajnoki menetelésnek a stációit.

Amikor erre a jeles napra, erre a negyedszázados ünnepi alkalomra készültem, a kezembe került egy korabeli felvétel. A fekete-fehér fotón örömittas szurkolók a vállukon vitték, éltették a sikerkovácsokat, a Rába ETO aranycsapatának bajnoki elsőséget szerzett játékosait.

Megható volt a pillanat, a közös öröm, a győriek és a csapat egymásra találása, az a túláradó szeretet, amely akkor, abban a pillanatban mindenkit magával ragadott. És ezzel a fényképpel felidéződtek az akkori momentumok. Amikor Kovács Laci a kapuban a bal saroktól a jobbig kibokszolta az ellenfél idegileg teljesen felőrölt támadóinak minden lövését. Amikor Csonka Gyusziék reteszén a hátvédsor feltörhetetlennek bizonyult, hiszen ott volt Hlagyvik, a kőszikla… Mile Sanyi, Magyar Lajos és Póczik Jóska indításai, Burcsa Győző, aki az egész pályát képes volt bejátszani, vagy Hannich Peti, akinek a hihetetlen belső passzai olyan mérnöki pontossággal kerültek a centerek lába elé, hogy szinte már gólt kiáltott a közönség.

Na és hát a csatársor, Szabó Ottó, Szentes Lázár és Hajszán Gyuszi… Nos, ők valóban őrületbe tudták kergetni a publikumot. Ottó, a csapat legkisebbje, akiről a gyors előrefutásoknál le sem tudta venni a szemét a közönség, vagy a Lázár, aki a maga császári eleganciájával mindig új színt vitt a játékba, a Gyula pedig… Mint tudjuk, a világ ura… Hát a cseleitől sokan kaptunk a szívünkhöz, de a góljainál annál nagyobb volt az öröm, az ováció.

És hát a mester. Verebes József, akit szinte ma is látok a kispadon az elnyuhetetlen Multifilterrel a szájában, egyik cigarettáról a másikra gyújtani. Embert még nem láttam úgy együtt élni a játékkal, ahogy őt, s bár a mágus varázsreceptjeit máig nem tudta felfedni senki, azt hiszem ez így a legjobb, hiszen ettől volt olyan hihetetlenül szép, olyan ámulatba ejtő az a sikerszéria, amivel a Rába ETO a magyar sporttörténet csúcsára ért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves sportbarátok!

Győr városa Pro Urbe-díjjal jutalmazta egykoron ezt a csodálatos együttest, a Rába ETO aranycsapatát. Én, aki 17 éves voltam akkor, amikor ez a siker megszületett, még csak lelkesen tapsolni tudtam a fiúknak a lelátón. De most készültem, és a város mai vezetése nevében szeretném újra megköszönni az akkori élményeket, a szép eredményeket.

Csak bízhatunk abban, hogy nem kell sokat várni, és Győrnek ismét lesz aranyérmes futball-csapata, teltházas stadionja. Az ETO-park a közeljövőben elkészül. Az aréna alkalmas lesz arra, hogy a nézők kiváló atmoszférában szurkolják végig a 90 perceket. Már csak remélni tudom, hogy lesz majd egy új aranycsapata ennek a gyönyöru városnak, amely sok örömet okoz mindannyiunknak, és ismét sporttörténelmet ír az egész magyar labdarúgás nagy örömére!