





F e l h í v á s
Tisztelt ingatlantulajdonos, földhasználó!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóság felhívja figyelmét, hogy a növényvédelemről szóló többször módosított 2000. évi XXXV. törvény 5.§ /3/ bek. előírja, hogy a földtulajdonos, földhasználó, termelő
„...köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfu virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”
A megjelölt határnap letelte után külterületen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, illetve belterületen a jegyző – a korábbi évekhez hasonlóan - elvégzi a szükséges ellenőrzéseket. A jogszabály a körzeti földhivatalokat is bevonja az ellenőrzésekbe, ezek az általuk felderített területek adatait átadják az illetékes növényvédelmi hatóságoknak. A jogszabály lényeges eleme, hogy „ a helyszíni ellenőrzésről a földhasználó értesítése mellőzhető”.
Tehát az adott év június 30. napja után a parlagfuvel fertőzött területek a tulajdonos minden előzetes értesítése nélkül közérdeku védekezés keretében lekaszáltathatók. A védekezés költségét, illetve a kiszabott növényvédelmi bírságot azután a tulajdonos köteles megfizetni, vagy az az APEH útján adók módjára behajtható.
Ugyancsak felhívja a hivatal a mezőgazdasági területeken gazdálkodók figyelmét, hogy a jogszabály szerint a kultúrnövénnyel bevetett területen /pl.: kukorica, napraforgó, stb./ ha annak tőszáma „ nem éri el az agronómiailag indokolt tőszám 50 %-át és a parlagfuvel való felületi borítottság a 30 %-ot meghaladja”szintén elvégeztethető a közérdeku védekezés. Ezért fontos, hogy a termelő a tábla rosszul kelt, gyomos szegélyrészeit időben lekaszálja, hiszen a közérdeku védekezéssel „az érintett kultúrában okozott károkért a földhasználó kártalanításra nem tarthat igényt.” Sőt a határozatot meg kell küldeni a támogatások folyósítását végző MVH-nak.