





GYŐRI ELSŐ HELY AZ ORSZÁGOS ISEL MECHATRONIKAI GÉPÉPÍTŐ VERSENYEN
Az elmúlt hét péntekjén Veszprémben rendezték a III. isel Gépépítő Versenyt, amelyen a magyarországi műszaki egyetemek és főiskolák legkiválóbb hallgatói szakmai közönség előtt bizonyíthatták felkészültségüket a mechatronika világában.
A résztvevők csapatok által tervezett és megépített számítógép-vezérlésű végellenőrző munkaállomásoknak négyféle anyagból készült, három színű, szándékos hibákkal ellátott korongokat kellett különböző, a verseny helyszínén közölt szempontok szerint oszlopokba rakni a legrövidebb idő alatt.
Az egynapos rendezvényen 12 felsőoktatási intézmény csapata vett részt. Délelőtt került sor a tervezés lépéseit, a gép kivitelezését és újdonságait bemutató prezentációkra. A délután folyamán a gépek mérték össze tudásukat egy valós ipari ellenőrzési feladat nyilvános elvégzésével. A verseny zsűrizését - 8 fő kritérium szerint - a versenypályázatot kiíró isel Hungária Automatizálás Kft. veszprémi nagyvállalatok szakembereivel közösen végezte.
A verseny első helyezettje a győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának mechatronika csapata lett. A csapat tagjai közül ketten, Mórocz Tamás és Graffelner Tibor mechatronikai mesterszakosok, győriek, s a helyi Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolában érettségiztek. A nagykanizsai, a helyi Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskolában érettségizett Cser Norbert mechatronikai mérnöki BSc, a veszprémi, egykor a helyi Jendrassik – Venesz Szakközépiskola diákja, Pálfy Zoltán gépészmérnöki BSc szakon tanul. Felkészítő oktatóként dr. Horváth Péter tanszékvezető egyetemi docens, konzulensként Tomozi György PhD hallgató segítette a csapat munkáját.
A csapat a fődíj részeként visszakapta a gépépítésre fordított összeget, s két éven át birtokolhatja az isel Hungária Automatizálás Kft. vándorserlegét. A versenyzők értékes díjakat és serlegeket is kaptak. A győri csapat nyerte a verseny egyik szponzora, a BALLUFF Elektronika Kft. által a legkisebb hibaszám mellett, a legrövidebb ciklusidővel szortírozó gép különdíját is. A 2010-es isel Gépépítő Verseny I. helyezett csapata a Műszaki Magazin Találmányok rovatában mutathatja be a nyertes gépet és a csapat tagjait.