





Kajak-kenu maraton VB: Köszönet a közremuködőknek
2007. szeptember 7-9 közötti időszakban Győr városa lehetett a házigazdája a 15. Maraton Kajak – Kenu Világbajnokságnak. A Mosoni-Dunán levonult árhullám, továbbá a mostoha időjárás nem tette lehetővé a versenyek nagy közönség előtti megrendezését, de jelentős erőfeszítések árán mégis sikerült a Világbajnokságot – nagy szakmai sikerrel és elismeréssel – megrendezni.
A polgármester október 16-án kedden a városházán mondott köszönetet a közremuködő cégeknek a Szervező Bizottság részére nyújtott segítségért és támogatásért. Borkai Zsolt elmondta, a körülmények nehézzé tették a VB lebonyolítását, ami az önzetlen segítők nélkül nem is sikerülhetett volna, ám az érintettek egy emberként álltak az ügy mellé, ezért Győr újabb nemzetközi elismerést vívhatott ki. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szövetség elnöke is nagyon pozitívan nyilatkozott, aki korábban úgy fogalmazott, ezt a világversenyt tíz országból kilenc, illetve tíz városból kilenc nem rendezte volna meg.
Kadler Gusztáv a szervezőbizottság elnöke kifejtette, minden idők legnehezebb világbajnoksága volt a győri az időjárás és az árhullám miatt, de olyan csapat állt a szervezőbizottság mögött, amely így is sikerre vitte az ügyet. Hozzátette, életében számos világversenyen járt már, de olyan összefogást és szeretetet a sportág iránt, mint Győrben, sehol nem tapasztalt.
Borkai Zsolt és Kadler Gusztáv díszoklevéllel köszönte meg a támogató cégeknek a lebonyolításban nyújtott segítséget. Díszoklevélben részesült az Ablakcentrum Kft, az Aranypart 21 Kft, az EON Hungária Zrt, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Graboplast Zrt, a Győr Kommunális Szolgáltató Kft, az Integrál Hexa Zrt, a Losberger Kft, a Margaréta Virágüzlet, a Palatia Nyomda és Kiadó Kft, a Pannon-Víz Zrt, a Patent Security Kft, a Rábakész Kft, a Ringhofer Hungária Bau Kft, a Széchenyi István Egyetem, a Tepe Kft, az Útkezelő Szerevzet, a Városi Sportigazgatóság és a Vill-Korr Hungária Kft.