image
image
image
image
image
image
image
image

Laptopokat kaptak a tehetséges fiatalok

Húsz szociálisan rászoruló, jó tanuló, tehetséges fiatal diák tanulmányait támogatja az önkormányzat a Delta Informatikai Zrt-vel együttműködve.

 

„A győri önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a szociálisan rászorulók segítését, emellett pedig a tehetségek felkarolását is. Bízunk benne, hogy ezzel az ajándékkal a diákok szép karácsonyához és további eredményes tanulmányaihoz is hozzá tudunk járulni.” – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester, aki emlékeztetett a 2017-es EYOF-ra, amelynek számos pozitív hozadéka volt.

 

Páternoszter Piroska, polgármesteri biztos kifejtette, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált követően az önkormányzat az olimpiai faluban található ágyakkal különböző intézmények működését segítette, a fennmaradókat pedig értékesítette. A befolyt összegből ismét fordítottak a szociálisan rászorulók javára, s ennek keretében ajándékozták meg a jó tanuló fiatalokat.

 

Held Zsolt, az EYOF gyémánt fokozatú támogatója, a Delta Informatika Zrt. értékesítési menedzsere elmondta, szívesen vettek részt a jótékony kezdeményezésben, mert a cég szociálisan érzékeny, és jó szívvel támogatják a tehetségeket, akik – mint fogalmazott – akár egyszer maguk is a Delta csapatát erősíthetik majd.

 

A fiatalok nevében Papp Vivien mondott köszönetet a karácsonyi ajándékért, amely komoly segítséget nyújt majd a tanuláshoz.