





Németh Zoltán
Németh Zoltán: 1975. szeptember 3-án született Győrben, a Révai Miklós Gimnázium matematika-fizika-számítástechnika tagozatán érettségizett, majd a győri Széchenyi István Főiskolán szerzett környezetmérnök diplomát. Phare képzés keretében „energia és környezetvédelmi tanácsadói” oklevelet kapott, angol nyelvből nyelvvizsgája van, és részt vett Európai Uniós közigazgatási képzésen is.
2004. végéig a Lamba Rt. környezetvédelmi tanácsadójaként dolgozott, főállású alpolgármesteri megbízatásáig egy mérnökiroda munkatársa volt. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottságának elnöki posztját 1999. elejétől 2007. március 22-ig töltötte be. 1999-2002 között a megyei önkormányzat által alapított Kohézió Közalapítvány Felügyelő Bizottságának elnökeként töltött be társadalmi funkciót, 2003 novemberétől az „Arrabona” Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Konzorciumi Tanács tagjaként, 2005-től a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnökhelyetteseként, majd politikai tisztsége összeférhetetlensége miatt 2006 végétől tagként segíti a Nyugat-dunántúli térség környezetbarát hulladékgazdálkodásának kialakítását.
Németh Zoltán 1990. március 21-én lépett be a Fidesz Győri Szervezetébe, majd tagja lett az ügyvivői testületnek is. 1995-99 között a helyi szervezet gazdasági vezetőjeként kezelte a pénzügyeket, majd 1999-től a győri szervezet alelnöke. Az elmúlt választások során 1998-ban és 2002-ben a kampányfőnöki teendőket is ellátta. 2002-től tagja a Fidesz Győr-Moson-Sopron Megyei Választmányának, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei 2-es és 3-as Választókerületi Tanácsnak is.
1998-ban önkormányzati képviselőnek választották, majd környezetmérnök végzettségének is köszönhetően 8 évig vezette elnöki funkcióban a győri önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságát. 1998-tól a Fidesz-FKgP-KDNP-MDF polgári frakció frakcióvezető-helyettese, 2003-tól a Fidesz győri frakcióvezetője lett.
2006. október 1-jén a belvárosi 1-es választókörzet egyéni önkormányzati képviselőjének választják, október 13-ától Győr város alpolgármestere.
Elérhetőségek:
Tel:96/500-235