Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu!

×Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu
image
image
image
image
image
image
image
image

Pannon-Víz: Tőke Lászlót választották vezérigazgatónak

Az új vezetőt a közgyulésen 80,74 százalékos arányban választották meg. Németh Zoltán alpolgármester a témával kapcsolatban elmondta, való igaz, hogy a települések, amelyek Sipőcz Ernőt támogatták, darabra többen vannak, de ez egy tulajdonosi testület, amely a törvénynek megfelelően, az alapszabály szerint muködik, és ahol tulajdonosi érdekeket kell figyelembe venni.

Hozzátette, nem igaz az a nézőpont, hogy „egy a száz ellen” elv érvényesült, hiszen a győri tulajdonos egymagában 130 ezer ember hatvankét százaléknyi tulajdonrészét képviseli, amit nem lehet összehasonlítani egy kistelepüléssel.

Az alpolgármester hangsúlyozta, Sipőcz Ernőt nem leváltották, hanem lejárt a mandátuma, akinek a város nevében megköszönte az eddigi munkáját. Kifejtette, úgy látták, hogy a gazdasági folyamatok nem olyan jók, mint ahogy ezt kommunikálják, ezért érezték szükségét a változásnak. Olyan embert kerestek, aki jól ismeri a céget, de kívülről is meg tudja ítélni a folyamatokat. Tőke László személyében ezt az embert találták meg, hiszen a szakember korábban évekig vezető beosztásban dolgozott a cégnél.

Németh Zoltán elmondta, bizonyos szempontból érthetőek lehetnek a települések kételyei, hiszen ők Sipőcz Ernőt már ismerik, az új vezetőt pedig nem. Éppen ezért tartja gesztusértékunek, hogy Tőke László egy évre kapott bizalmat, ez idő során lesz lehetősége arra, hogy eloszlassa a kételyeket, és munkájával megszerezze ezeknek a falvaknak a bizalmát is.