





Prevenciós tábor
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bunmegelőzési Osztálya már hagyományosan az idei évben is megszervezi drog-, baleset- és bunmegelőzési ifjúsági táborát Győrújbaráton, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság objektumában 2008. június 23-27. között.
A táborban a Győr-Moson-Sopron megyei középiskolás fiataloknak biztosítanak lehetőséget arra, hogy AIDS, drog-, baleset- és bunmegelőzéssel kapcsolatos oktató-felkészítő tanfolyam során, kortárs képzés keretében sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyeket felkészült szakemberek előadások, tréningek során tartanak.
A képzést változatos módszerekkel (előadás, versenyek, személyiségfejlesztő programok) valósítják meg. A táborlakók részére színes, változatos, érdekes szabadidős programokat szerveznek (játékos vetélkedők, rendőrségi bemutatók stb.)
Elsődleges céljuk az, hogy a kortársképzés keretében szerzett ismereteiket a fiatalok iskoláikban a tanév során „kortársi” körben alkalmazzák, segítve ezzel a baleset- és bunmegelőzést, valamint a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzését, kiemelten a drogprevenció terén. – közölte Kocsis Tünde rendőrségi sajtóreferens.