





Safety Tour 2011 Kindersichereitsolympiade
Ez egy nagyon érdekes és interaktív diákolimpia, melyet Ausztriában tartanak meg minden évben többször is.
A győri Szabadhegyi Közoktatási Központ diákjai abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy az idei évben Győr-Moson-Sopron megyét, ezen belül Győr városát képviselhették ezen a rangos nemzetközi versenyen!
A Győri székhelyű polgári védelmi kirendeltség, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség hetedik éve képviselteti a terület diákjaival városunkat, megyénket, az országos versenyeken hazánkat.
A győriek 2011.június 7-én Lutzmannsburgban vehettek részt a tartományi fordulón, ahol érdekesebbnél érdekesebb feladatokban mérhették össze tudásukat osztrák, szlovák, és szombathelyi társaikkal.
Az eredményre büszkék lehetnek a Szabadhegyi Közoktatási Központ diákjai, ugyanis a külföldi csapatok versenyében másodikak lettek, összesítésben 14 csapatból hetedikek.