





Új modell a Széchenyi István Egyetemen
A Járműipari Regionális Innovációs és Technológiai Tudáscentrum gazdasági, társadalmi szerepkörének fejlesztése a Széchenyi István Egyetem bázisán címmel indult új projekt a Széchenyi Egyetemen. A projektet a Széchenyi István Egyetem, az Universitas-Győr Alapítvány és a Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft. alkotta konzorcium valósítja meg az elkövetkezendő 20 hónapban, célja egy új együttműködési modell kialakítása a felsőoktatás és a gazdaság szereplői részvételével, komoly szerepet adva a hallgatói bázisnak. A projekt európai uniós és állami támogatással, mintegy 500 millió forintból valósul meg.
„Ebben a programban mi arra vállalkoztunk, hogy még több lehetőséget biztosítunk az egyetem hallgatóinak a fejlődésre, tovább erősítve a munkaerő-piaci szereplők elégedettségét, ezzel párhuzamosan a projekt keretein belül az intézményünk bázisán társadalmi és gazdasági felelősségvállalást szeretnénk megvalósítani” – hangsúlyozta a projektnyitó rendezvényen dr. Földesi Péter rektor.
A projekt középpontjában a hallgató áll, de a húsz hónap során az egyetemi oktatók is részesülhetnek a témához kapcsolódó képzésekben, illetve kiemelt szerepet kapnak a projektben a középiskolások, akik ennek keretein belül talán még tudatosabban dönthetnek jövőjüket illetően, közelebbről megismerhetik a különböző tudományterületeket.
Nagy Dávid projektmenedzser átfogóan elmondta, felmérik azokat a cégeket is, akik a régióban jelen vannak, de még nem elég mély az együttműködés velük. Feltérképezik a külföldi jó gyakorlatokat is, s arra törekszenek, hogy ezeket az egyetemen meghonosítsák. A megnyitón két pont részletes ismertetése kapta a legnagyobb hangsúlyt, a Széchenyi Életpálya Program és a Regionális Innovációs és Technológiai Tudáscentrum. A projekt célja, hogy a felsőoktatás és a gazdaság együttműködésének új modellje a mérnökképzésben meghatározó intézmények és a vállalatok között még tovább erősödjön.
A modell a győri régióban a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Motor Kft közreműködésével, Győr Város Önkormányzatának támogatásával alakult ki. Dr. Knáb Erzsébet, a győri Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, fontos számukra, hogy a vállalat által képviselt munkakultúra és technológia eljusson a projekt célcsoportjaihoz.