image
image
image
image
image
image
image
image

Új színben a víztorony

Győr Európa Kulturális Fővárosa pályázatának jegyében, művészi módon újult meg a marcalvárosi víztorony.

 

„A víztorony felújítása a külső megújításához ért, és úgy gondoltuk, ha már hozzá kell nyúlni, akkor azt kreatív módon tegyük. Győr mindig bátran nyúl a kortárs művészethez, és ebben az esetben is valami értékeset kívántunk létrehozni.” – fogalmazott Radnóti Ákos alpolgármester. Hozzátette, a víztorony külső felületeinek újrafestése Győr Európa Kulturális Fővárosa pályázatának jegyében művészi segítséggel, a város kulturális sokszínűségének megjelenítésével történt meg. Az alpolgármester elmondta, a jövőben megvilágítást is kaphat a létesítmény.

 

Tőke László a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a víztorony fontos szerepet játszik a lakótelepi környezet vízellátásában, az alsó tartályban 4000, a felsőben 2000 köbméter vizet tudnak tárolni. A fontos műszaki létesítmény megjelenésében is a városrész éke lett.

 

Az építmény egy kortárs képzőművészeti projekt keretében kapott új külsőt. Az új megjelenés szakított az addigi szürke-bordó színnel, dinamikus és játékos sokszínűségével a város egyik színfoltjává vált. A megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő Győri Nemzetközi Művésztelep programjának kiemelt területét képezte a városunkban álló ipari objektum festett falfelületeinek díszítése. A tervezési folyamatok Maurer Dóra Kossuth-díjas grafikus, festő, az új magyar avantgárd képzőművészet jeles képviselőjével folytatott konzultációk alapján történtek. Maurer Dóra köszönetet mondott Grászli Bernadettnek, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatójának, hogy tanítványát, Varga Bertalan festőművészt kérték fel a tervek elkészítésére és kivitelezés felügyeletére. Megköszönte a városnak, hogy támogatja a fiatal, tehetséges művészeket, és elmondta, az ipari létesítmény egy képzőművészeti alkotássá változott a felújítás során. A külső felületeken egyébként 4,5 tonna festéket használtak fel az összesen 4700 négyzetméternyi acél felületen. A festési munkálatok másfél hónapot vettek igénybe.