Végső búcsút vettünk Orbán Árpádtól

Orbán  Árpádtól, Győr olimpiai bajnok labdarúgójától május 5-én, hétfőn vettek végső búcsút családtagjai, barátai, tisztelői a révfalui temetőben…

Orbán Árpád az 1964-es tokiói olimpián szerzett aranyérmet az olimpiai labdarúgó válogatott tagjaként. Az ETO igazolt játékosa volt, pályafutása során 285 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Miután aktív sportolói pályája véget ért, a klubot, mint edző és mint létesítmény igazgató segítette tovább.

Játékos pályafutását 1953-ban kezdte a Győri Postásban, majd 1959-től 1972-ig az ETO játékosa volt. Olyan kiváló szakvezetők keze alatt tevékenykedett, mint Orcifalvi István, Szusza Ferenc vagy Hidegkuti Nándor. 1963 őszén lett először magyar bajnok, s egy évvel később Tokióban, az ötkarikás játékokon a magyar csapat tagjaként a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Az 1964-1965-ös szezonban Magyar Népköztársasági Kupát nyert az ETO-val, s a 65-ös évben elődöntőig verekedték magukat játékostársaival a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. 

 Borkai Zsolt polgármester búcsúzó beszédében így fogalmazott: „Csapattársai és a sportbarátok úgy ismerték őt: a Jegenye! Mert olyan volt, mint azok a jegenyefák, amelyek a magasba nyújtózkodva erősek, szívósak, de amelyek csak védelemben, elismerésben, harmonikus környezetben tudnak egészségesen, szépen fejlődni. S amelyek nem hajlanak meg, csak törnek. S ha törnek, dőlésükbe beleropog az erdő.  

Drága Orbán Árpád!

De jó lenne azt hinni, hogy még csak 1964-et írunk, és közvetlen a tokiói olimpiai arany után Téged és a csapatot ünnepli mindenki. Micsoda sportemberek, milyen csapat volt az: Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Gelei József, Ihász Kálmán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán. Igen Jegenye, a nevedet akkor beírtad abba az "Aranykönyvbe", amely a győri sportemberek sikereit rögzíti.”

Borkai Zsolt búcsúzó szavait ezekkel a gondolatokkal zárta: „Ami­kor most meg­ál­lunk egy pil­la­nat­ra, és bú­csút ve­szünk Tő­led, ta­lán azt kér­dez­het­né va­la­ki: va­jon ho­vá, ho­vá tu­nik el, amit éle­ted­ben ös­sze­gyuj­töt­tél? Ho­vá tu­nik el jó­sá­god, tu­dá­sod, sze­re­te­ted, ho­vá tun­nek el a sportról val­lott el­gon­do­lá­sa­id? Mi tud­juk a vá­laszt Jegenye! Ez a ren­ge­teg em­ber, aki el­jött, mind tud­ja! Mind­ezt, amit ös­­sze­gyuj­töt­tél, örök­ség­ként hagy­tad ránk! Min­dent oda­ad­tál ne­künk, csa­lád­tag­ja­id­nak, ro­ko­na­id­nak, a jövő nemzedékének. Életedet a labdarúgásnak szentelted, igazi barát és sportember voltál a pályán és a pályán kívül.  

Isten veled, Orbán Árpád. Emléked örökre a szívünkbe véstük. Nyugodj békében!„